II. Kutyás Örökbefogadó Nap a Labor Caféban

II. Kutyás Örökbefogadó Nap a Labor Caféban

2016.május 21- én már mosdik alkalommal rendeztek a nyíregyházi Labor Caféban örökbefogadó napot. Az adomnykávéző kávézó megalakulása óta az állatbarátok egyik kedvenc helye, de a macskás és kutyás tematikus napok különösképpen kedveltek. Az Állatbarát Alapítvány védencei mellett már befogadott kutyák is megjelentek, bemutatót tartottak, valamint Pelyvás Csaba kutyakiképző is megválaszolta a felmerülő kérdéseket.

 

Állatok Karácsonya - mert ők is megérdemlik

kutya, tündephoto, fotózás

Tizedik éve szervezte meg a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány az Állatok Karácsonyát, hogy kicsit szebbé tegye az Állatotthon gazdátlan lakói számára is a szeretet ünnepét. Évek óta részt veszek a nagyszerű jótékonysági rendezvényen, 2015-ben sem hagytam ki a lehetőséget a cuki kutyák fotózására. Örömmel láttam azt is, hogy az alapítványnál még mindig megvásárolhatóak az én képeimmel ellátott ajándéktárgyak - ne feledjétek, a menhely lakóit támogatjátok mindennel, amit az Állatbarát Alapítvánnytól vesztek!

Ilyen ez a lemezbemutató

lemezbemutató

A nyíregyházi Képmás Zenekar sajtótájékoztatóval és közönségtalálkozóval egybekötőtt lemezbemutató estjére került sor 2015.december 9-én a Bencs Villában. A 10 éve együtt zenélő csapattal Parák Eszter beszélgetett múltról, koncepciókról, vendégművészekről, és természetesen a most megjelenő, "Ilyen ez" című albumról. Eszter főiskola óta jó barátnőm, és a csapathoz is évek óta szakmai és baráti kapcsolat fűz, ezért örömmel fogadtam el a meghívást az eseményre!

Kihelyezett örökbefogadó nap

örökbefogadó nap

Szívmelengerő örökbefogadó napokon vehettem részt Nyíregyházán az Állatbarát Alapítvány, a  PetBox és a Labor Café szervezésében. A kihelyezett örökbefogadó napok célja az volt, hogy minél több apróság illetve felnőtt kutyus találja meg a szerencséjét egy szerető gazdi személyében. A belvárosban erre úgy gondolták a szervezők, hogy nagyobb esély lesz.  Akik eljöttek, azok a szőrös kis cukiságok dögönyözése mellett arról is megbizonyosodhattak, hogy a Petbox Állateledelbolt, és a Labor Café közösségi tér is egy szuper hely!

Fesztivál az Állatokért

fesztivál az állatokért

Az esős időjárás ellenére sikerült megszervezni Nyíregyháza hagyományos szeptemberi állati rendezvényét szeptember 20-án, ami nagyon jól sikerült! Bár a szokásos Állatos Felvonulás a szakadó eső miatt elmaradt, sok állatbarát gyűlt össze a Bujtoson és vett részt a versenyeken, nézte a bemutatókat, töltött együtt kellemes órákat más állatbaráttal. Cuki kutyás összeállítással készültem az eseményről:

VIDOR - sokadszorra

vidor fesztivál quimby

2015. augusztus 28-szeptember 5. között került megrendezésre Nyíregyházán a 14. VIDOR Fesztivál, azaz a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje, amely mára az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvénnyé nőtte ki magát. Már nem is emlékszem, hogy hanyadik éve fotózom ezt a remek eseményt, de minimum 7... Az idei felhozatalból most olyan képeket hoztam, amelyek nem fértek bele az újságba :)

 

Feliratkozás RSS - rendezvény csatornára