Jótékonysági naptárfotózás

kutyafotózás Kovács Tünde Nyíregyháza

2015 decemberében jótékonysági naptárhoz kértek fel fotózásra, és abban a szerencsében volt részem, hogy egy szuper kutyabarát helyen fotózhattam Pelyvás Csaba kutyakiképzőt Jethro és Gino kutyájával. Köszönöm a kutyabarát Labor Cafénak a helyszín biztosítását, Varga Angelikának a felkérést, és persze Csabának, hogy vállalta a modellszerepet :) Várjuk a naptárakat, reméljük sokan fognak belőle vásárolni, hiszen a bevételt az állatvédelemre fordítják majd!

Állatok Karácsonya - mert ők is megérdemlik

kutya, tündephoto, fotózás

Tizedik éve szervezte meg a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány az Állatok Karácsonyát, hogy kicsit szebbé tegye az Állatotthon gazdátlan lakói számára is a szeretet ünnepét. Évek óta részt veszek a nagyszerű jótékonysági rendezvényen, 2015-ben sem hagytam ki a lehetőséget a cuki kutyák fotózására. Örömmel láttam azt is, hogy az alapítványnál még mindig megvásárolhatóak az én képeimmel ellátott ajándéktárgyak - ne feledjétek, a menhely lakóit támogatjátok mindennel, amit az Állatbarát Alapítvánnytól vesztek!

Színházfotózás

színházfotózás

2015. október 17-én, a Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában mutatták be Agatha Christie "Az egérfogó" című érdekfeszítő krimijét, Schlanger András rendezésében. Volt szerencsém végigfotózni a főpróbát, ami nagyon nagy élmény volt, hiszen már rég fotóztam ilyen jó darabot. Íme néhány kép ízelítőül:

Fesztivál az Állatokért

fesztivál az állatokért

Az esős időjárás ellenére sikerült megszervezni Nyíregyháza hagyományos szeptemberi állati rendezvényét szeptember 20-án, ami nagyon jól sikerült! Bár a szokásos Állatos Felvonulás a szakadó eső miatt elmaradt, sok állatbarát gyűlt össze a Bujtoson és vett részt a versenyeken, nézte a bemutatókat, töltött együtt kellemes órákat más állatbaráttal. Cuki kutyás összeállítással készültem az eseményről:

Bűnmegelőzés - kutyákkal

kutya, nyíregyháza

"Az érkerti lakótelep nagyvárosias lakókörnyezetének minőségi megújítása" című pályázat keretén belül az Állatbarát Alapítvány Nyíregyházán Bűnmegelőzési Állatbarát Délutánt szervezett 2015. július 24-én az érkerti kutyafuttatónál. A két-, és a négylábúak is jól érezték magukat a rendezvényen.

 

Demény, a kötsög megtisztelt

demény, kutya, vizsla, fotózás

Ahogy arról már korábban is írtam, a celEB vizsla, Demény, a kötsög  és kétlábúja, Magos Judit országos kezdeményezést indított DeMényista Mentorklub néven, amelynek célja havonta egy rászoruló, kóbor eb vagy macska támogatása gazdikeresésben, gyógyulásban, élelmiszerre való gyűjtésben. Ez a nagyszerű, jótékonysági kezdeményezés június hónapban a nyíregyházi árva kutyákat és cicákat célozta meg.

Feliratkozás RSS - Nyíregyháza csatornára